Pável Miklós

jógaoktató

Pável Miklós vagyok és 10 éve jógázom. A mozgás mindig is az életem része volt. Gyerekként-kamaszként öttusáztam, később az érdeklődésem a harcművészetek felé fordult. Jó pár év és jó pár sérülés után olyan állapotba kerültem, hogy a gyógytorna maradt az egyetlen orvosilag javasolt mozgás, amit végezhettem.

            Ekkor találkoztam az Iyengar Jógával. Kezdetben nem mertem elhinni, hogy a korábban véglegesnek tartott sérüléseim javulnak, a fájdalmaim elmúlnak és egyre jobban érzem magam. A rendszeres gyakorlás azonban nem csak a testem tette egészségesebbé, de finoman átalakította az életem minden területét. Megnyugvást és bizalmat hozott a hétköznapjaimba és erőt ad ahhoz, hogy a környezetem problémáira is elfogadóbban és nyitottabban reagáljak. Soha nem gondoltam, hogy létezik olyan mozgásforma, ami ilyen mély szellemi tartalmat hordoz. Szerettem volna jobban megismerni a Jógát és ezen keresztül megérteni másokat és önmagam. Így kezdtem el az V. Magyar Iyengar Jóga Oktatóképzőt (2016-2019) melynek jelenleg is résztvevője vagyok. Tanáraim Veres Mónika és Trapp László. Szerencsésnek érzem magam, hogy tőlük tanulhatok. Sokat köszönhetek Répássy Erikának és Kevin Gardinernek is.

                Szeretném, ha Ti is megtapasztalnátok, azt az élményt, amit a Jógapózok letisztult és egyszerű instrukciók általi gyakorlása hordoz.